ZsuZsi télen -nyáron   

 

 

Zsuzsi nem egy hölgy (bár ki tudja), hanem a ZSUk és ZSIguli kereszteződéséből mestermunkával felépített lakóautó, ma már talán egyetlen példánya. Lakóautóként középkorú, és mintegy 60 ezer km-t hagyott már maga mögött. Ismereteim szerint 1986-ban vette a fejébe három gödi mesterember (gépészmérnök, autószerelő és asztalos), hogy 3 db lakóautót készítenek a kor csúcsszínvonalán, hiszen ez a kategória akkor még szinte elérhetetlen volt nálunk. Az alváz Zsuk kisteherautóra alapozódott, csak a motorja helyére került egy 1500 cm3-es Zsiga motor, a rugókat megerősítették, a kerekek helyére Volga felnik kerültek és egy teljesen egyedi tervezésű, asztalosmunkával készült fa felépítmény került rá, belül furnér kívül alumínium(!) lemezborítással. A tető horganyzott bádoglemez, az ablakok valószínúleg a MÁV ablakok voltak kiskorukban

 

ZSuZsi  eddigi élettörténete

 Hozzám 1990-ben került, majd egy évesen, de még kilóméter nélkül, tele fűrészporral (az aztalos bácsié volt). Ahhoz, hogy a nagy Görög túrára elinduljunk vele, jóformán csak a tetőcsomagtarató, a kerékpártartó, elősátor és kerékpárponyva, a víz és csatornaszerelés, fürdőszoba és padlóburkolás, fürdőszobaszekrény, szellőzőrácsok beszerelése, valamint a fülke minden lehetséges lemezfelületének zajcsillapítása volt hátra. Az, hogy az ablakok beáznak, csak a több napos felhőszakadás alatt derült ki a Jugó autópályán, úgyhogy ezt már menetközben kellett megoldani szilikongumi segítségével.

   

   Ma már több alkatrésszel indulnék el egy ilyen hosszú útra (bejártuk Görögországot le Athénig  keresztbe- kasul, néha olyan meredek úton, hogy aludni se tudtam, hogy fogunk visszamászni a tengerpartról, de a két gyerek és az asszony csak készer kellett, hogy kiszáljon és tóljon a kanyarban), de szerencsénk volt épségben megúsztuk a 6000 km-t másfél hónap alatt.

   Kiderült, hogy néhány dolog nagyon hiányzik, és ezért megtakarított dollárjainkkal hosszú Bécsi és NSzK túrára mentünk, melyek fő célja az alkatrészbeszerzés volt. Íly módon került bele 3db nyitható tetőablak, az egyik nagy oldalablak nyithatóra lett cserélve, új rozsdamentes mosogató és gázfőző, Truma meleglevegős fűtőkészülék, spéci dobozok a fürdőszobába, műfű(!) az ajtó elé, nagy visszapillantó tükör, stb.

   Az ablakokat befóliáztattam és belülre agy második réteget kapott plexiből a hővédelem miatt. Ugyanezért kapott a mennyezet egy hővisszaverő polifóm és egy kazettás famennyezetet utánzó hővédő borítást. Igy most már minden időjárás mellett kellemes. A parafa borítás már csak esztétikai okoból került a nagy ágy köré.

   Volt néhány év, amikor szinte benne éltem, de megállapodván már egyre ritkábban kelünk útra, és azt vettem észre, hogy az utóbbi néhány évben bizony 1000 km se került bele évenként.  Így aztán lefestve és frissen vizsgáztatva, arra gondoltam átengedem másnak, aki jobban ki tudja majd használni, hiszen egy lakóautó csak úgy él igazán, ha járnak vele.

 

Első utunk egy 6000 kmes út volt Görögországba
4 fő, 4 bicikli, 1 szörf

ujablak.jpg ujlampa.jpg ujlokharito.jpg
ujkonn.jpg térkepl.jpg  

2004-2005-ös módosítások ( Lásd balra a képeken):

  •  kicseréltem a fürdőszoba ablakát, mert a teteje teljesen elöregedett. Egy kicsivel nagyobb, masszívabb, de ugyanúgy szúnyoghálós került bele.
  • a tükrös szekrény fölé új fénycsöves lámpa került
  • a lökhárító át lett építve vörösfenyőből (az eddigi rétegeltlemez helyett), mert így teljesen vízzáróvá lehetett tenni purhabos kitöltéssel
  • a 220V 15W konverter  kapott egy glimmlámpás visszajelzőt a konnektor alján
  • egy muzális sárgaréz térképlámpa fej és kapcsoló került az elhasználódott helyére

.

   Műszaki adatok   Képgaléria    Árinfo      vissza a www.uni-box.hu oldalra